Rólam
„Jókedvet adj és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam.”
Nagyon szeretem Garai Gábor – Jókedvet adj! című versét, mert ennek a szemléletnek élek a munkám és a hétköznapjaim során. Szeretem az igényes humort, a közvetlenséget, a lazaságot, amit igyekszem minden műsorba belecsempészni, persze a magas színvonalra törekvés mellett.
Németh Dávid vagyok, gyermekszínházban nőttem fel, így a színpad, a játék sosem állt tőlem távol. Hosszú évek óta kérnek fel különböző műsorok, rendezvények konferálására, vezetésére, és olyan hosszú ideje csinálom, hogy észre sem vettem hány év tapasztalatot szereztem benne. Talán ez a te műsorod, rendezvényed hasznára válik majd.
Állandó műsorvezetője vagyok a MondoCon nevű rendezvénynek, valamint a Nemzetközi Erős Emberek versenyeinek. Az évek alatt vezettem már televíziós műsort, vetélkedőt, falunapot, sőt karaoke esteket is.
Szívesen feldobnám a te rendezvényed hangulatát is.
Adjunk jókedvet együtt!
„S hogy a holnap se legyen csupa gond, de kezdődő s folytatódó bolond kaland, mi egyszer véget ér ugyan – ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram!”
Miért jó, ha műsorvezető van egy rendezényen?
Jó a nézőnek
A műsorvezető munkáját egy egyszerű mondattal lehet leírni. Ő az, aki felelős azért, hogy minden rendben és terv szerint történjen a rendezvényen. Segít koordinálni a fellépőket, előadókat, bemutatja őket, hangulatba hozza a közönséget, segít eligazodni és tájékozódni. Segít abban, hogy a műsor olyan legyen, ahogy elképzelted, és mindenki jól érezze magát. Sokszor el is felejtik, mennyire kulcsszereplője egy rendezvénynek.
A konferálókkal ellentétben a műsorvezető kommunikál a közönséggel, segít megértetni a műsor, az alkalom szerepét, fontosságát, valamint a tájékoztatás mellett szórakoztat. Természetesen, a műsor témájától függően a hangulat és annak menete is alakítható.
Jó a vendégeknek, fellépőknek
Amennyiben rendezvényed szereplői valamilyen fellépő, előadó, vagy csak olykor valaki szeretne pár szót szólni az egybegyűltekhez, akkor a műsorvezető segít betartani ennek is a megfelelő kereteit, anélkül, hogy az feltűnő legyen a nézőnek.
A műsorvezető megbeszéli, hogy kiről mit és mennyit érdemes mondani, így annyi információ hangzik el, amennyi szükséges. A műsorvezető arra is figyel, hogy a rendezvényen minden a terv szerint haladjon, így nem lehet csúszás, félreértés.
Műsorvezetőként általában legalább egy órával a műsor előtt érkezem, a korábban egyeztetett információk alapján előre felkészülve. Az első pillanattól folyamatosan kapcsolatban állok a műsorok szereplőivel. Én tartom a kapcsolatot a hang és fénytechnikával, zenekarral, egyéb személyzettel, és persze veled, a főszervezővel.
Első ránézésre a műsorvezető feladata könnyűnek tűnik, ezért sokan úgy gondolják, hogy elég egy rátermett barátot megbízni. Szívből mondom, ez az egyik lehető legnagyobb hiba. Az én munkám nagy része a háttérben zajlik, melyet sokan nem látnak át, nem csak egy-egy jópofa mondatból áll. Ezt a szakmát is évek alatt lehet igazán elsajátítani, nem elég születni rá.
Árak
Pontos árat az alábbi információk alapján tudok adni
A műsor
jellege
Nézőszám,
korosztály
A rendezvény helyszíne és időpontja
extra kérések
Referenciák
A teljesség igénye nélkül
- 2016-tól a MondoCon nevű GEEK rajongói rendezvény állandó műsorvezetője
- 2022-től a Nemzetközi Erős Emberek versenyeinek állandó műsorvezetője (szervező: Ifj. Fekete László)
- 2022 – Korea Nap – Kulturális fesztivál a Millenárison
- 2021 – 2021 Hallyu Com-on: 2021 KoreaOn kulturális programsorozat
- 2020 – K-pop Word Festival Magyarországi döntő
- 2020 – HallyuDay2020 – KoreaON2020 online kulturális fesztivál